[Hasznos tudnivalók] evangélikusok * keresztség * esküvő * temetés * anyagiak


KIK VAGYUNK MI, EVANGÉLIKUSOK?

Azokat a keresztényeket, akik a reformáció lutheri irányzatához tartoznak, evangélikusoknak nevezik. A név magyarázatra szorul. Benne a görög "evangélium" szót lehet felismerni, ami azt jelenti: jó hír, örömhír. Az ókorban egy-egy győztes csata hírül adását jelentette, a Bibliában pedig Istennek az emberhez fordulására, szűkebb értelemben Jézus Krisztus megszületésére vonatkozik. Ennek nyomán irodalmi műfajjá is vált, hiszen azokat az újszövetségi könyveket, amelyek Jézus születéséről, életéről, tanításáról, végül haláláról és feltámadásáról tudósítanak, evangéliumoknak nevezzük. (A bibliai könyvek gyűjteményében, a kánonban összesen négy evangéliumot tartunk számon: Máté, Márk, Lukács és János.)

Mi az oka annak, hogy a reformáció követőit - elsősorban a lutheri irányzat híveit - nagyon korán evangélikusnak nevezték? Alighanem az, hogy a középkori, hitújítás előtti egyház még inkább a törvényre, annak szigorú megtartására tette a hangsúlyt, következésképpen a vallásosságot sok külső kényszer is terhelte, a reformáció követői viszont azt a felismerést hangsúlyozták, hogy az embert nem a törvény teljesítése, hanem Isten iránti bizalma tartja meg, és ezt a bizalmat (hitet) az az örömhír ébreszti az emberben, hogy Isten önfeláldozóan szereti őt. Ennek nyomán az "evangélikus" gyakorlatilag azt jelenti, hogy "az örömhír embere".
 
Az evangélikusokat gyakran nevezik lutheránusnak is. Ez a szemlélet a reformátor Luther Mártont tekinti e felekezet névadójának. Történelmileg ebben van igazság, hiszen kétségtelen tény, hogy Luther nevéhez fűződik az egyháztörténelem legnagyobb hitújítása, ugyanakkor az evangélikusok egyértelműen Jézus Krisztus személyét, a benne megfogalmazódó Istent tekintik egyházuk alapjának, önmagukat pedig a 2000 éves egyház szerves részének. A "lutheránus" elnevezés" ezért legfeljebb amolyan segédletnek tekinthető, annak megértésére, hogy olyan keresztényekről van szó, akik az evangéliumot a lutheri értelmezés nyomán követik. (A világ számos részén "evangélikusokon" általában a protestánsokat értik, abban az esetben pedig ugyancsak indokolt a "lutheri" vagy "kálvini" különbségtétel.)


A KERESZTSÉG 

Mi történik a keresztségben?
A keresztséget Istentől kapjuk ajándékba, így fogad el minket. Tudja, hogy születésünktől kezdve a Tőle való távolság határoz meg bennünket, ezért biztosít arról, hogy sajátjának tud, szeret minket, nevünkön szólít, és mindent megtesz azért, hogy egyre közelebb kerüljünk egymáshoz. Mivel Jézus ígéretet tett arra, hogy azok, akik jól élnek ezzel, megismernek valamit Isten valódi titkából, ezért azzal bízta meg tanítványait, hogy vízzel kereszteljenek. A víz alá merülésben meghal hozott bűnösségünk, hogy az Istentől kapott új élet éledjen fel. Az egyház a szentségei között tarja számon a keresztséget, sőt a felekezetek egymástól is elfogadják.  Így leszünk keresztyénnyé.  

Mi a korhatára a keresztelőnek?
Az evangélikus egyházban gyermekeket keresztelünk, bár soha nem késő megkeresztelkedni. Felnőttként sem várunk el lelki teljesítményeket, csupán azt az ismeretet, hogy mi is történik.   

Miért pont gyerekeket?
Lehetne azt mondani, hogy ez valami hagyomány, amikor valaki keresztyén lett, szerette volna, ha a gyermeke is azzá válik, mögé tette a saját hitét és elkötelezettségét, de a helyzet ennél még jobb. A keresztségben ugyanis éppen az zajlik, amit a gyermekkeresztség ábrázol. Magatehetetlenül fogad el minket Isten. A felnőttkeresztség sokkal problémásabb, hiszen a felnőtt azt hiszi, hogy ő már teljesített valamit, például "eljutott a hitében" valahová. (A hit különben is bonyolultabb ennél.) A keresztségben egy felnőttnek is csecsemővé kéne válni, hogy megértsen valamit az elfogadtatás titkából. Ez nehéz, bár nem lehetetlen.  

Mit kell tenni, ha szeretnénk megkereszteltetni a gyerekünket?
Elsőként is egy lelkészt kell keresni! Innen a füzet névtárából lehet találni egyet. A megbeszélt időpontra jó, ha már van valamilyen kialakult program azzal kapcsolatban, hogy a család mikor szeretné a keresztelőt, de ezt rugalmasan kell kezelni. Néhány adatot is be kell diktálni, ezek a legegyszerűbbek. Jó, ha van már keresztszülő is, erről lejjebb majd még ejtünk néhány szót.  

Ki lehet keresztszülő?
A keresztszülőség lényege, hogy a gyermeket ők vezetik a tudatos keresztyén életre, ezért elengedhetetlen, hogy ők keresztyének, azaz megkereszteltek legyenek. Általában két keresztszülő szokott lenni, de van úgy, hogy több vagy kevesebb. 

Meg lehet keresztelteni a gyerekünket, ha mi nem templomban esküdtünk?
A keresztség elsősorban a gyerek felé fordul. Örülünk, ha a szülők elkötelezettségét látjuk, például abban, hogy templomban esküdtek. Ennek hiánya azonban végül nem lehet akadály. 

Meg lehet keresztelteni a gyerekünket, ha mi nem vagyunk megkeresztelve? 
Erre ugyanez vonatkozik. A szülők megkereszteltsége az ő elkötelezettségét mutatja, örülünk, ha van ilyen. Szép az, amikor a szülők és gyermekek együtt keresztelkednek. Van erre lehetőség, sőt ez jó alkalom is lehet erre.  

Hogy zajlik egy ilyen szertartás?
A szertartás általában az istentisztelet keretében van. A személyes hangú igehirdetésen kívül elhangzik a megbízás, amivel Jézus megbízta az övéit azzal, hogy kereszteljenek, valamint kérdések, hogy a család szeretné-e azt, ami történik, vállalják-e, hogy gondozzák ezt a kapcsolatot magukban és gyermekükben. A gyülekezettel együtt elmondjuk azt a hitvallást, ami hitünket körvonalazza, az Apostoli hitvallást. Ezután a név kimondásával vizet öntünk a kisgyermek fejére. Az áldó mondatok arról szólnak, hogy Isten megbocsátja a megkeresztelt bűnét Jézus Krisztusért. A keresztelés után az édesanyát vagy a család egészét külön áldással vesszük körül.

Hogy tudok felnőttként megkeresztelkedni?
A felnőtt keresztelést tanítás előzi meg. Ez általában hangulatos, és komoly beszélgetésből áll, amiben tisztázódnak a keresztyénség főbb kérdései. A felnőtt keresztség konfirmációval is jár.

Így is kell keresztszülő?
Általában a felnőtteknél nem szoktak keresztszülőket állítani, éppen a fent elmondottak miatt. Ilyenkor az ember már maga mondja ki a hitvallásokat.

Hogy zajlik egy ilyen szertartás?
Hasonlóan, mint a gyerekkeresztségnél, de a keresztelendő ilyenkor maga mondja el a hitvallásokat, és maga válaszol a kérdésekre.
 
 
AZ ESKÜVŐ

Mire jó a templomi esküvő?
A templomi esküvőn Isten áldását kérjük a házasokra. A templomi esküvő nem egyszerűen szép, hanem tartalmi jelentősége az, hogy két ember életében egy új, közös szakasz kezdődik el, amelyet Isten áldásával szeretnének leélni.
 

Hogyan történik?
Az egyházi esküvő minden esetben a polgári házasságkötés után történik. Ez azért van így, mivel a polgári és egyházi törvények szerint is a házasságot nem az egyház, hanem az anyakönyvvezető nyilvánítja megkötöttnek, az egyház és állam szétválasztásának elve szerint. A házasságkötés megtörténte után (bármikor) történhet az egyházi esküvő.

Csak templomban lehet esküvőt tartani?
A templomi esküvő szokásos színhelye a templom, de néha tartanak máshol is egyházi esküvőket. Rendszerint nem csak gyülekezeti, hanem családi alkalom is ez, előre egyeztetett időpontban. Mivel azonban a szertartásban Isten előtt állunk, ezért erre legalkalmasabb az erre kialakított szent tér.

Mi történik egy esküvőn?
A szertartás az ifjú pár és a tanúk bevonulásával kezdődik el. A pár az oltár elé áll, a vőlegény jobbról, a menyasszony balról. A köszöntő zsoltár után személyes igehirdetés szólal meg, a fogadalomtételben az hangzik el, hogy a pár szeretné azt, ami itt most történik, gyűrűt váltanak, elmondják esküjüket, a lelkész pedig Isten áldását adja rájuk.
A szertartás végén a lelkész kivezeti az ifjú párt a templom kijáratához, ahol fogadják a hozzátartozók gratulációit.
A szertarás menetébe beilleszthetők szabadon olyan elemek, amik nem zavarják az esküvő lelkületét. Vannak, akik maguk is szeretnének mondani imádságokat, sokan zenélni, énekelni vagy valami mást tenni.
A szertartás szépségét a túl sok kamera, fényképezőgép megzavarja. Ezért általában azt kérjük, hogy ilyenből csak egy legyen.
 

Mit kell tennünk, hogy templomi esküvőnk legyen?
A házasulandó felek többnyire házassági előkészítőn vesznek részt. Ezek személyes jellegű hangulatos beszélgetések, melynek során a lelkész megismeri az ifjú párt,  az ifjú pár pedig megismeri a keresztyén gondolkodást, ami a házasságot körülveszi. 

Lehet-e evangélikus esküvője annak, aki más felekezetű vagy nincs megkeresztelve?
Szeretnénk, ha a templomi esküvő olyan nagy súlyú lenne, hogy a házasságot kötők akkor is keresztyénné lennének, ha addig nem voltak azok. Ezért készek vagyunk arra, sőt biztatunk is mindenkit, hogy a felkészülés egyben a keresztelésre való felkészülés is legyen. Ugyanakkor ez a legtöbb gyülekezetben nem válik feltétellé. A más felekezethez való tartozás egyre kevésbé probléma. A lényeg az, hogy ebben a szép órában ne hangozzon el hazug vagy üres mondat. Ezért ezeket a beszélgetések során tisztázni lehet. 

Házasodhatnak-e elváltak is?
Az evangélikusok úgy gondolkoznak, hogy egy válás önmagában is rengeteg büntetést hordoz, nem kell ehhez még az egyháznak is ítélettel fellépnie. Ha valaki komolyan szeretné, akkor készek vagyunk megáldani az új kezdést. Az elváltak új házasságkötése is a fenti rend szerint történik.

A TEMETÉS 

Isten egyik legfontosabb vonása az, hogy szánakozik a veszteséget átélő ember szomorúságán. Ebből a lelkületből él az egyház is. Az együttérzésen túl azonban – Istennel együtt - reményt is hirdetünk. Jézus feltámadt! Ez azt jelenti, hogy nekünk is életünk lehet, sőt velünk együtt azoknak is, akiket most gyászolunk. Ezeket az érzéseket, ezt a hitet szeretnénk megszólaltatni a temetéseken.
 
Mit kell tenni?
Elsőként is egy lelkészt kell keresni! A megbeszélés időpontját érdemes akkorra időzíteni, amikor a temetést végző vállalat már kijelölte a temetés időpontját. A megbeszélésnél egyszerű adatokra is szükség van az anyakönyvi bejegyzésekhez (a születés és halál helyének és idejének adataira, az elhunyt foglalkozására és lakcímére) Ez az az találkozás, amikor el lehet mindent mondani, érzéseket és kívánságokat. A lelkész segít abban, hogy minden lényeges elhangozzon, ugyanakkor titoktartásra is kötelezett.

Kell életrajzot írnom? Mit mond el a lelkész arról, akit gyászolok?
A beszélgetés során elhangzottak egy része olyan, amit a gyászolók szívesen elmondatnának a lelkésszel a temetésen is. A lelkész feladata elsősorban Isten üzeneteinek továbbítása abban a szomorú órában, de szívesen elmond ezek közül néhány fontosabb dogot. Ezt a mondatot érdemes használni: "szeretném, ha ezt elmondaná..." , de olykor ezt is: "szeretném, ha ez nem hangozna el..." - ezek segítenek. A lelkész is javasol néhányat ezek közül. Így a temetés a gyászolók és a lelkész közös kialakítására vár. A lelkész azonban elsősorban igehirdetést tart, tehát Istenről beszél.

Mi történik a temetésen?
A temetési szertartás fontos szempontja az, hogy az emberek nyugodtan gyászolhassanak. Minden mondat ezt próbálja segíteni. A gyász befelé fordultságát csupán azzal töri fel, hogy megpróbálja a tekintetünket a halálról a szánakozó Isten felé fordítani, aki Krisztusban maga is átélte a halál és a gyász fájdalmát, de a feltámadás erejét is.
A temetési szertartás éppen ezért segíti, hordozza a gyászolókat.

Mennyibe kerül - avagy szolgálat vagy szolgáltatás?
A különböző szolgálatok anyagi kérdéseihez kérjük, olvassa el az anyagiakról írt gondolatainkat!


AZ ANYAGI FENNTARTÁS 

A keresztelés, esküvő, temetés anyagi oldalát számos félreértés övezi, ezért szeretnénk röviden ebben is útmutatást adni, illetve ezzel kapcsolatos gondolatainkat röviden kifejteni. A félreértések egyik oka az, hogy a keresztény gyülekezetek csak nagyon ritkán függesztenek ki "árlistát" a különböző szolgálatok mellé. Ennek az az oka, hogy nem szeretnének senkit sem kirekeszteni e szolgálatokból. Különösen a temetés esetében, amelynek rendkívül magas technikai költségei vannak, számos szegény ember örül, ha egyáltalán valahogyan ki tudja fizetni ennek az árát..
      A másik oka az "árlista" hiányának az, hogy az egyház nem szolgáltat, hanem szolgál, és a szolgálatát nem szeretné szolgáltatásként árulni. Ugyanakkor természetesen az egyház működtetésének is van költsége, és ezért ára is. Aki próbált már saját vállalkozást vagy szervezetet üzemeltetni, az fel tudja mérni, milyen költséget jelent egy templom, a hozzátartozó szolgálati lakás és gyülekezeti helyiségek megépítése, fenntartása; illetve a szolgálatban részt vevők munkájának megfizetése. A fejlesztések akadálya is sokszor a pénztelenség. Ezeket a költségeket a gyülekezet saját maga termeli ki. A fentiek figyelembe vételével gyülekezetünk hálával fogad adományokat a különböző szolgálatok idején, de az adományok mértékét mindenkinek a saját lehetőségére és döntésére bízza. Fontosnak tartjuk a szentségeknél, tehát a keresztelésnél és az úrvacsoránál, hogy távol tartsuk azt az érzetet, hogy ezt meg lehet fizetni. Ezért ezeknél a szertartásoknál szeretnénk a pénztől távol maradni.